0351 Naplók



Ebben a menüpontban találja a már elkészített küldeményei, kérdőívei listáját. Ellenőrizheti a kiküldött küldeményeit és megtekintheti a kiküldött kérdőívekre adott válaszokat. Ezen a menüponton belül további menüpontok érhetők el:



Küldeménynapló

A küldeménynaplóban minden olyan küldemény megtalálható, ami már egyszer el lett készítve. Ezeket a küldeményeket szűrheti dátum szerint egy időintervallum megadásával, de akár kampány, címzettcsoport, típus és küldemény szerint is. Az időintervallumot megadhatja kezdő-, és végdátummal, vagy a legördülő menüből kiválaszthat előre definiált intervallumokat. A táblázatban az alábbi mezők szerepelnek:

  • Dátum
  • Kampány
  • Küldemény
  • Típus
  • Címzett
  • Állapot


Dátum: Itt a küldemény kiküldésének, létrehozásának, vagy visszadobásának időpontját láthatjuk attól függően, hogy az adott küldeménynek mi az állapota.

Kampány: Ez az oszlop azt adja meg, hogy az adott küldemény melyik kampányban szerepel.

Küldemény: Itt a küldemény neve olvasható, ezt Ön adta meg a szerkesztésekor. Ha a küldeményt időközben törölte a rendszerből, akkor a "Törölt küldemény" felirat jelenik meg.

Típus: Ez a küldemény típusát jelöli, négy féle lehet: e-mail, postai levél, SMS és telefonhívás.

Címzett: Itt azoknak az e-mail címeit láthatjuk, akiknek ki lett küldve a küldemény. Természetesen az SMS és telefonhívás típusú küldemények esetén itt egy telefonszám fog megjelenni. Ha a mezőben a "Törölt címzett" látható, akkor az adott címzettet már eltávolította a rendszerből.

Állapot: Ez a menüpont a küldemény állapotáról tájékoztatja. E-mail, postai levél és SMS esetén két féle lehet: kiküldve - ha a küldemény már ki van küldve -, és visszadobva - ha a küldemény rossz e-mail címre, vagy telefonszámra ment ki, vagy a címzett postafiókja megtelt illetőleg nem elérhető. A telefonhívás típusú küldeménynek három állapota lehetséges: elintézve – ha a hívás sikeresen végbement-, elintézésre vár – ha már létrehozta, és hozzáadta egy kampányhoz, de még nincs elintézve -, és sikertelen hívás - amennyiben a címzett nem volt elérhető, vagy telefonszáma nem helyesen lett megadva.


Kampánynapló

Kampánynapló esetén ki kell választania egy kampányt, melynek eseményeiről szeretné az információkat megtekinteni. A kampány kiválasztása után, a követő események sorrendjében fogja a rendszer kilistázni az információkat egymás alatt ablakok formájában, melyekben olyan adatokat láthat összesítve, mint pl. hányszor lett kiküldve az adott küldemény, hányan iratkoztak le a címlistáról, mennyi kampány megerősítés történt, mennyi a hivatkozásokra való kattintások száma, hányszor lett a hozzá tartozó kérdőív kitöltve stb.


Kérdőívnapló

A kérdőívnaplóban minden olyan kérdőív megtalálható, ami már egyszer el lett készítve. Ezeket a kérdőíveket szűrheti dátum szerint, a kezdő-, és záró dátum rész után lévő szövegdobozba beírva a megfelelő dátumot, címzettcsoport illetve típus szerint is.

A táblázat alján lévő nyilakkal lapozhat az oldalak között, így nézheti meg a további kilistázott kérdőíveket, a mellette lévő legördülő menüből pedig megadhatja, hogy hány sornyi adat jelenjen meg egy oldalon. A táblázatban az alábbi mezők szerepelnek:

  • Dátum
  • Kérdőív
  • Kitöltő
  • Eredmény


Az eredmények oszlopban a megtekint linkre kattintva a kitöltött kérdőívek összesített eredményeit nézheti meg.